- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Új főszervezője van az EMI-tábornak

Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke vette át kedden a fiatalok körében rendkívül népszerű borzonti EMI-tábor főszervezési feladatait Soós Sándortól, a nemzeti tábor eddigi főszervezőjétől. Ezzel a lépéssel a fiatalabb korosztály vehette át az előkészületek lebonyolítását.

Sorbán Attila Örs az ittHON.ma érdeklődésére elmondta: a hagyományosan augusztus második hetében megrendezésre kerülő ifjúsági tábort az elmúlt évekhez hasonló szellemiségben szeretnék megszervezni.

A borzonti Dorka-panzióban, az idén immáron 10. alkalommal megtartandó EMI-tábor szellemiségén, üzenetén nem kíván változtatni, ugyanakkor a programkínálatot igyekeznek kibővíteni, fejleszteni – nyilatkozta az EMI elnöke.

Megjegyezte: a főszervezői staféta átadásával elkezdődött a szervezőcsapat és a program összeállítása.

ittHON.ma

Hunhír.info