A bronz mellszobrot, amely egy fél tonnás süttői mészkő posztamensen áll, a volt kormányfő halálának 20. évfordulója alkalmából a székelyhídi református templom kertjében avatták fel.
Székelyhídon avatták fel vasárnap Antall József volt miniszterelnök szobrát- közölte az Antall József Alapítvány, amely idézte Makay Zsoltnak, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnökének, az alapítvány kurátorának a szoboravatón elmondott szavait, miszerint az ott élőknek régi vágya volt, hogy a Partiumban is legyen szobra Antall Józsefnek, hiszen több évtized után ő volt az első magyar politikus, aki nyíltan felvállalta a nemzetegyesítés gondolatát.
A közlemény szerint Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, történelmi pillanatnak tekinti, hogy Antall Józsefnek e naptól kezdve Erdélyben is van szobra. A politikus kiemelte, a volt kormányfőt értékpártisága tette halhatatlanná, értéknek tartotta a nemzetet, a családot és a hitet. Mindezt pedig nem politikusi szerepként vállalta, hanem valóban így is gondolta, így is érezte. A megemlékezés végén Babusa János szobrászművész alkotását Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg.
Az Antall József Alapítvány tájékoztatása szerint a szoboravatón mintegy kétszázan vettek részt.
Antall József történész, politikus, a csillagváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el.
Hunhír.info