Jól sikerült akciónak tekinthető az október 27-i Székelyek Nagy Menetelése rendezvény, és az önrendelkezés szempontjából is pozitív hozadékai lehetnek – állapította meg a Mensura Transylvanica erdélyi politikaelemző központ legfrissebb elemzésében. A magyar nyelvű portálok közül nem foglalkozunk azokkal, amelyek az önrendelkezés elleni hatalom galíciai kordéját tologatják.
A Krónika vezércikkírója szerint a menetelés az első olyan autonómia-megmozdulás, amely kitört a „kimegyünk a térre tüntetni, megmondjuk a magunkét, majd hazamegyünk” unalmas paradigmájából. A megmozdulás átlépte a városok és falvak határait, jelezve, hogy a magyar közösség tagjainak jelentős része egyetért a közös céllal, az önrendelkezéssel.
A Háromszék című székelyföldi napilap vezércikkírója szerint a nagy menetelés Románia másik arcát mutatta meg, és a menetelés útvonalán autózó románokban is az elismerés érzését váltotta ki. „Székelyföld azt az arcát mutatta meg, amely egységet, erőt sugárzott, amelyet jó volt nézni, és amelyre oly nagy szükség lenne ünnepnapok, autonómiatüntetések után is” – vélte a cikkíró.
A szintén székelyföldi Hargita népe vezércikkírója szerint elérte a célját a menetelés, mert rámutatott arra, hogy az autonómiatörekvés mögött közakarat áll. Ezt azért tartotta fontosnak, mert szerinte a román társadalom úgy kezeli az autonómiaigényt, „mint a hisztit, ami előjön, lehet kicsit visszaordibálni vagy éppen nyugtatgatni, de hamar lejár, és minden megy a régiben”.
Hunhír.info