Másodszor is megnősült a Bikini alapítója. Németh Lojzi (57) huszonegy évvel fiatalabb hölgyet vett el, akivel minél előbb családot is szeretne alapítani.
– Januárban volt a polgári esküvő Budapesten. Az egyházi szertartást és a lakodalmat viszont csak most tartottuk meg. Mivel a feleségem, Kati (36) székelyföldi, ott rendeztük az unitárius esküvőt, amelynek még most is a hatása alatt vagyok. Pont mint a mesében, két nap, két éjszaka folyt a mulatság, és mindenki nagyon jól érezte magát.
A zenész és felesége 140 fős lakodalmat rendezett. A mulatság pedig már péntek este elkezdődött, és egészen vasárnap hajnalig tartott.
– Soha életemben nem vettem még részt ilyen lakodalmon, most pedig én magam voltam az egyik főszereplője. Úgy kezdődött, hogy ki kellett kérnem Katit a lányos házból, de nem adták olyan könnyen. Először egy öreg nőt szántak nekem nőül, majd egy fiatalt, és csak a harmadik jelölt volt maga Kati. Hihetetlenül jó volt, egy igazi székely lagzi, finom ételekkel és nagyon jó zenékkel – mesélte a Blikknek Németh Lojzi, aki azt is elárulta, négy hordó sör fogyott, a kitöltött pálinkát pedig már egy idő után nem is számolták.
– Háromtagú zenekar húzta a talpalávalót, és összesen tizennégy és fél órán keresztül zenéltek. Hihetetlen, hogy mit bírtak. Persze a lakodalom előestéjén mi sem bírtuk ki hangszerek nélkül, egy helyi pubban hangolódtunk rá a másnapi lakodalomra, és kicsit kölcsönvettük a zenészek hangszereit – mondta a basszusgitáros.
A hetedhét országra szóló lakodalom után pedig Lojzi és felesége családot is tervez. Úgy vannak vele, mit számít a korkülönbség, ha boldogok?
– A polgári esküvőn a 27 éves lányom volt a tanúm, aki remélhetőleg hamarosan kistestvért kap. Nem én leszek az első, aki közel a hatvanhoz vállalja ezt, Kóbor János és Bródy is hasonló korban lett újra apa, szerintem semmi különös nincs ebben – jelentette ki Lojzi.
Hunhír.info