Nulladik nappal rajtolt Erdélyben az első alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag elnevezésű magyar kulturális rendezvény, amely vasárnapig tart.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál nagy érdeklődés mellett Haller József marosvásárhelyi képzőművész pasztellkiállításával kedden délután nyitotta meg kapuit a helyi Bernády-házban.
A Vásárhelyi Forgatag keretében történelmi könyvek vásárán, helytörténeti előadásokon, tematikus városnézésen, valamint különböző képzőművészeti kiállításokon vehetnek részt az érdeklődők. Lesznek színházi előadások, hiszen a rendezvénybe bekapcsolódott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelynek Tompa Miklós Társulata egyebek között Székely Csaba nagysikerű Bányavirág és Bányavakság című darabjait játssza, de a közönség megtekintheti a Carmina Burana című táncszínházi előadást is, amelyet Gigi Caciuleanu neves román rendező állított színpadra.
A fesztiválon lesznek koncertek, fellép többek között a Deák Bill Blues Band, az Intim Torna Illegál és a Ghymes együttes.
Hunhír.info – MTI
Hunhír.info