- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

„Felszólítjuk Románia kormányát, ne keltsen polgárháborús hangulatot!”

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége határozatban ítélt el minden olyan erőszakos asszimilációra irányuló régióátszervezési tervet, amelyet a helyi közösség megkérdezése nélkül próbálnak végrehajtani – olvasható az MPP hírportálunkhoz eljutott közleményében.

A dokumentum rámutat, hogy a helyi közösség véleménynyilvánító népszavazáson történő megkérdezését nemzetközi szerződések írják elő, így a régióátszervezés nem lehet Románia belügye. „Amennyiben ezen demokratikus elveket mellőzve, erőszakosan, a közösség akarata ellenére próbálnák átvinni a közigazgatási reformot, Székelyföld népe megvédi jogait! (…) Felszólítjuk Románia kormányát, ne keltsen polgárháborús hangulatot, ne hangolja egymás ellen nemzetiségi alapon a békésen együtt élő közösségeket, mert a régiósítási folyamat ésszerű végrehajtása éppúgy érdeke minden romániai lakosnak, ahogyan Székelyföld autonómiája is minden itt élő polgár érdekét szolgálja” – olvasható az MPP elnökségének határozatában.

Hunhír.info