Mircea Dusa román védelmi miniszter szerint Tőkés László európai parlamenti képviselő “retrográd retorikát” használ, továbbá a miniszter nem tartja korrektnek, hogy magyarországi hivatalosságok minden évben “aberráns dolgokról” beszélnek a tusnádfürdői nyári táborban.
A román tárcavezető – akit a Mediafax hírügynökség idézett csütörtökön – Brassóban nyilatkozott. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: elsősorban az zavaró, hogy Tusnádfürdőn “ugyanazokat a témákat” tűzik napirendre, az autonómiát, vagy a trianoni békeszerződést.
“Ilyen kijelentéseket száz évvel ezelőtt lehetett hallani, az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Nem tartom normálisnak, hogy a 21. században, amikor létezik az európai állampolgárság, ilyen állítások hangozzanak el” – mondta Dusa.
A miniszter szerint a nemzeti kisebbségek számára példaértékűen kell biztosítani a jogaikat, ahogyan azt Románia teszi. Hozzátette, a demokrácia azt jelenti, hogy a szabadságjogok mellett a román törvényeket is tiszteletben kell tartani.
Július 23. és 28. között a székelyföldi Tusnádfürdőn rendezték meg a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László felvetése, amit a román miniszterelnök és a külügyminisztérium is bírált.
Hunhír.info – MTI
Hunhír.info