A román kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette Toró T. Tibor, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szenátusának társelnöke a 24. tábor legfontosabb témáinak.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a tábor végén az MTI-nek elmondta, hogy ebben a két kérdésben hasznos háttérbeszélgetéseket is sikerült folytatni, és érik a konszenzus az erdélyi magyar politikai pártok között. Hozzátette, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusainak “mondvacsinált okokkal alátámasztott” távolmaradása ellenére egyetértenek az RMDSZ-szel abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.
Az idei Tusványos sajátosságaként említette Toró T. Tibor a megszokottnál több nyugat-európai szakértő és politikus jelenlétét. Az MTI kérdésére, hogy ez összefügg-e az erdélyi magyarság által kidolgozott európai polgári kezdeményezésekkel, amelyek sikerre viteléhez más európai országok polgárainak a szolidaritására van szükség, Toró azt válaszolta, hogy csak részben. Szerinte a tábor nemzetköziesülése mögött az EMNP külügyi kabinetjének munkája és az Székely Nemzeti Tanács székely diplomáciája áll.
Hunhír.info