Az alternatív rockot játszó felvidéki Semi Holsen együttes kedd esti fellépésével megkezdődött a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hét végéig tartó rendezvénysorozata, amelyet – az első és jelenlegi helyszínének nevéből kialakított mozaikszóval – Tusványosként emlegetnek a résztvevők.
A közéleti vitafórumokat ifjúsági fesztivállal ötvöző Tusványosra kedd délután érkeztek meg az első résztvevők, az esti koncert idejére a sátortábor félig megtelt, és a környező házak udvarán is fiatalok vertek sátrat.
A Tusványosra már nem kell csábítani senkit – mondta az MTI-nek Vadász-Szatmári Huba táborigazgató, aki napközben az előadásokon két-háromezer, az esti koncerteken öt-tízezer résztvevőre számít.
Hunhír.info