Kós Károly szellemi öröksége mindenkié, aki jót akar az erdélyi magyar népnek – reagált Markó Béla azokra a bírálatokra, amelyek a személyét és az általa vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványt érték azt követően, hogy Kolozsvárra hívta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségét, és együttműködési szerződést kötött az MSZP Táncsics Mihály Alapítványával.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke szerint “túl egyszerű lenne a magyar-magyar viszonyt arra redukálni, hogy jön az urna, megy az urna, hozzák a hamvakat, viszik a szavazatokat…” – derül ki a maszol.ro portál által hétfőn közölt állásfoglalásból.
A szenátor közölte, számára magától értetődőnek tűnt, hogy Kós Károly nevét viselje az az alapítvány, amelyet bejegyzésekor közéleti fórumként képzeltek el. Megállapította, Wass Albert vagy Nyirő József kultusza helyett sokkal inkább a transzszilván eszmeiséget megtestesítő Kós Károly kultuszára lenne szükség Erdélyben.
Korábban az RMDSZ erdélyi politikai ellenfelei, továbbá Kós Károly egyik unokája is tiltakozott amiatt, hogy a nagyapja nevét viselő alapítványt politikai törekvések szolgálatába állították.
Miután a jelenlegi Romániában, Erdélyben kisebbségben van a magyar éppen úgy mint a zsidó, ideje lenne már, hogy a magyar etnikum alapján szerveződött RMDSZ ne egy másik kisebbség politikusainak irányítása alatt legyen. A zsidó Markónak és és a többi zsidó RMDSZ-vezérnek le kellene már leszállnia a magyarokról, és saját zsidó pártot alapítania. Mert ez megy évek óta: az erdélyi, magyar nevű cionista és liberális zsidók vezette RMDSZ hűségesen szolgálja ugyanazon gyarmatosítók érdekeit a magyar érdekek helyett, akik Magyarországot is totálisan uralni akarják. Ha az RMDSZ-en múlik, nemhogy székelyföldi autonómia, de székely megyék sem lesznek Erdélyben. Markó zsidó brutálisan aljas módon egy lapon említi a transzilván eszmeiséget a cionliberális eszmeiséggel, hogy ezzel is a gyarmatosítókat szolgálja. A székely meg megy álszent kaftános vezérei után, és hozza a szavazatot azoknak, akik éppen úgy szét akarják szabdalni a szülőföldjét, mint az oláhok. Mert erre kaptak parancsot a közös főnöküktől.
Gyárfás Bálint – Székelyföld