Több mint négyszáz diákkal kezdte el az új tanévet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), ebből az alkalomból Tőkés László európai parlamenti képviselő szülőföldjükön maradásra buzdította a diákokat.
Az EP-képviselő közleménye szerint a tanévnyitó – az intézmény keresztény szellemiségéhez híven – istentisztelettel kezdődött. Igehirdetésében Tőkés László arra biztatta az egyetemi hallgatókat, hogy emelkedjenek felül a világra jellemző “vulgáris materializmuson”, és ne csak a személyes boldogulás vágya hajtsa őket, hanem az igazság szeretete és a közösségért való tenni akarás. “A legjobb nyugati fizetés sem kárpótolja a családjaink, szeretteink vagy szülőföldünk hiányát” – mondta Tőkés, otthon maradásra buzdítva a fiatalokat.
János-Szatmári Szabolcs rektor szerint nem csökkent a PKE-re beiratkozó diákok száma, annak ellenére sem, hogy az idei gyenge romániai érettségi eredmények miatt éles verseny volt az egyetemek között. Mint mondta, összesen 420 hallgató kezdte meg a tanévet tizennégy alapszakon és hét mesteri szakon.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kárpát-medencei egységes magyar felsőoktatás kiépítésének fontosságáról szólt. Borsodi Csaba, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese szerint az egységes magyar felsőoktatás felelőssége, hogy kiművelje azokat az értelmiségi fiatalokat, akik az egyetem végeztével “a nemzet szolgálatába állnak”.
Hunhír.info