Kiáltvány elfogadásával ért véget szombaton Sepsiszentgyörgyön az Igazság Napja elnevezésű demonstráció, amelyben az Erdély minden tájáról összegyűlt résztvevők az egyházi vagyon maradéktalan visszaszolgáltatását és a visszaállamosítási kísérletek beszüntetését követelték a román hatóságoktól.
A szervezők által csaknem harmincezresre becsült tömeg előtt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese olvasta fel a kiáltvány szövegét, amelyet a jelen lévők három “igen” kiáltással fogadtak el. A dokumentumban a demonstrálók tiltakoznak az ellen a bírósági döntés ellen, amely – jogerőre emelése esetén – visszavenné a református egyháztól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, az ingatlan tíz évvel ezelőtti visszaszolgáltatását végrehajtó bizottság tagjait pedig börtönbüntetéssel sújtja.
A kiáltvány felhívja a figyelmet arra, hogy ez a döntés veszélyes precedenst teremt, és oda vezethet, hogy leáll a restitúció, több ezer államosított egyházi ingatlan nem kerül vissza jogos tulajdonosához, és a már visszaszolgáltatott épületek is veszélybe kerülnek.
Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát – hangoztatta Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a tüntető tömeg előtt elmondott beszédében.
A volt püspök rámutatott: ő maga édesapja iskolája elé jött tüntetni, de a demonstráció minden résztvevője ősei jogán szólal fel az egyházi, közösségi vagyon védelmében.
Tőkés László hozzátette: egyetért Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével abban, hogy a Mikó-ügy politikai megrendelésre, titkosszolgálatok közreműködésével született az erdélyi magyarság megfélemlítése érdekében.
“Ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni, mert erre megy ki a játék!” – mondta Tőkés László.
Az EP-képviselő szolidaritásáról biztosította a székelyföldi tüntetéssel egy időben zajló kassai alkotmánymenet résztvevőit, ugyanakkor leszögezte: szükség esetén Erdély más városaiban is utcára fog vonulni a magyarság, ha jogsérelem éri.
“Ne bántsák az erdélyi magyarok múltját, és ne rabolják el a jövőjét! – így fogalmazta meg Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Sepsiszentgyörgyön, szombaton rendezett demonstráció üzenetét, amelyen – a szervezők becslése szerint – csaknem harmincezer ember tiltakozott a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a restitúciós bizottság meghurcolása ellen.
A sepsiszentgyörgyi demonstráción valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház elöljárója – Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, és Fehér Attila, a romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület főtanácsosa – is felszólalt. Beszédeikben az elődök által hátrahagyott örökség melletti kiállás és a nemzeti összefogás fontosságát hangoztatták.
A tüntetésen az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt számos vezető tisztségviselője jelen volt. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget, a távozók közül pedig sokan alá is írták az Igazság Napján elfogadott kiáltványt.
Hunhír.info – mti
Hunhír.info