Tudomásul veszi Crin Antonescu, a román Szociál-liberális Szövetség társelnöke az alkotmánybíróság döntését, amely érvénytelenítette a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló júliusi népszavazást, ugyanakkor igazságtalannak tartja azt, és Basescut politikai értelemben törvénytelen államfőnek tekinti.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke örvendetesnek tartja, hogy Romániában “befejeződött a kocsmai verekedés” és a pártok immár az őszi parlamenti választásokra összpontosíthatnak. Toró T. Tibor az MTI-nek nyilatkozva örömét fejezte ki amiatt, hogy az alkotmánybíróság nem halogatta tovább a döntést, és pontot tett a román pártok akut konfliktusa végére. Hozzátette, számított a döntésre, hiszen “az érvényes törvények alapján nem nagyon lehetett mást dönteni”.
Toró azt tartotta fontosnak, hogy a döntés után a pártoknak immár a választások útján kell megpróbálniuk megszerezni a hatalmat. Hozzátette, ez lenne a normális, és nem az, hogy a választások közötti időszakban politikai migráció útján kerüljenek egyes pártok hatalomra.
Az erdélyi magyarság távolmaradásáról szólva Toró T. Tibor úgy vélte: jó, hogy az erdélyi magyar közösség bölcs volt, és nem kívánt belefolyni a “kocsmai verekedésbe”. Az EMNP elnöke fontosnak tartotta, hogy a magyarság “kirajzolta magát Románia és Erdély választási térképén”.
“A magyarság erőt mutatott fel ezzel. Azt mutatta meg, hogy számolni kell vele” – jelentette ki Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.
Hunhír.info – Hirado.hu nyomán
Hunhír.info