Kövér László házelnök megköszönte a román hatóságoknak csütörtök este, hogy a hivatalos nyilatkozatok tartalmával ellentétben, a gyakorlatban a román hatóságok segítőkészen viszonyultak székelyföldi kampánykörútjához.
Kövér László a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként kedden csatlakozott az erdélyi párt választási kampányához, amelynek során – három nap alatt – csaknem ötven székelyföldi települést keresett fel, és arra biztatta hallgatóságát, hogy a vasárnapi önkormányzati választásokon az MPP jelöltjeire szavazzanak.
“Nyoma sem volt semmilyen ideges feszültségnek az úton, amiért köszönetet mondok mindenkinek, az utcán álló rendőröknek és azoknak is, akik őket utasították” – mondta a kampánykörút tapasztalatait összegző sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Kövér László.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke visszaélt a határon átnyúló kampányolás jogával – jelentette ki csütörtökön Andrei Marga román külügyminiszter. A román diplomácia vezetője szerint Kövér azért élt vissza ezzel a joggal, mert “kibékíthetetlen ellentéteket hint el az állampolgárok és az országok között”.
Kövért korábban több román politikus is kritizálta egy kijelentése miatt, beleértve a miniszterelnököt, Victor Pontát is. A román házelnökök pedig utazásának elhalasztására kérték.
A román sajtóban korábban nagy visszhangja volt Kövér László házelnök azon nyilatkozatának, amelyet Székelyudvarhelyen tett, amikor a szervezők – a temetési engedély felfüggesztése miatt – elhalasztották Nyirő József újratemetését. Kövér akkor arról beszélt újságírók előtt, hogy hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, és “derült égből villámcsapásként jött az új romániai kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése”, miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében nyugodhasson. Mert az új romániai kormány azokat szolgálja, akik Magyarország ellen gyűlölethadjáratot folytatnak. Majd jönnek a birodalomnak tetsző megszorítások Romániában is, aztán lehet, hogy az oláh bányászok nem a magyarokat támadják, hanem a másokat, aztán beverik az orrukat.
Hunhír.info