A hiperliberális Victor Ponta romániai kormányfő szerint a hatóságok figyelik, hogy a magyar Országgyűlés elnöke nem követ-e el törvénytelenségeket romániai látogatása során.
Megsértette a jószomszédi viszonyt és a tisztesség fogalmát. Nem lett volna mit keresnie az Európai Unió egy másik országának választási kampányában, hogy egy szélsőséges pártot (a Szász Jenő-féle Magyar Polgári Pártot – a szerk.) támogasson. Ez nem véletlen. (Kövér) célja, hogy provokálja a román államot. A kormány határozottan lépett fel, de nem akartunk olajat önteni a tűzre, amit Kövér László szándékosan szít Erdélyben – mondta csütörtökön Victor Ponta román kormányfő arról a magánlátogatásról, amelyre a magyar Országgyűlés elnöke kedden utazott el.
Ponta Szatmárnémetiben nyilatkozott így a sajtónak, hozzátéve, a román hatóságokat „mozgósították” annak érdekében, hogy Kövér ne érje el célját, ami a kormányfő szerint nem más, mint radikalizálni a magyarságot a román hatóságok ellen. De kik parancsolnak a román hatóságoknak? Csak nem azok?
Hunhír.info