A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Csíkszéki Szervezete és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas felvonulással tisztelgett Trianon gyásznapja előtt.
Az 1956-osok terén összegyűlt tömeghez először Tóth Bálint, a HVIM szóvivője szólt: „Az ígérgetések zuhatagában csak egymásra számíthatunk. Erőt, akaratot, kitartást kell pumpálnunk a nemzet érrendszerébe, és meg kell vívnunk függetlenségünk harcát!” A szóvivőt követően vitéz Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke elszavalta Reményik Sándor Ahogy lehet című versét, majd Szatmári Szilárd református lelkész köszöntötte a jelenlévőket. „Vasárnap a keresztény világ a Szentháromság napját ünnepelte. Ma a világ magyarsága Trianonra emlékezik – ez nem véletlen. A magyar nemzet, akárcsak a Szentháromság, oszthatatlan, összeelegyíthetetlen és szétválaszthatatlan”.
Solymosi Alpár unitárius lelkész megköszönte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak, hogy politikától mentes rendezvényt szerveztek, ám azt nehezményezte, hogy sokan még mindig csukott szemmel, eme gyásznap jelentőségét figyelmen kívül hagyva, közömbösen haladnak el a megemlékezők között. A Gloria Victis-szobor melletti felszólalásokat Iochom Zsolt Nyírő József 1940-ben elmondott köszöntőbeszédével zárta, majd az egybegyűltek a trianoni felvonulás után, a Márton Áron Gimnáziumnál elénekelték a Székely himnuszt – áll Szőcs Csongor (HVIM Csíkszereda) hírportálunkhoz küldött beszámolójában.
Hunhír.info