A szervezők továbbra is úgy készülnek, hogy megtartják Nyirő József újratemetését vasárnap – közölte Lukács Csaba, az újratemetés kommunikációs vezetője.
A román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere pénteken azt mondta: Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Mircea Dusa miniszter pénteken este újságíróknak elmondta: személyesen járt Székelyudvarhelyen, hogy áttanulmányozza azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a polgármesteri hivatal pénteken kibocsátotta a temetkezési engedélyt Nyirő József nevére.
“Megállapítottam, hogy léteznek olyan elemek, amelyek azt bizonyítják, hogy a temetkezési engedély semmisnek minősül, és még ma (pénteken) este Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a temetkezési engedély semmisségének megállapítását” – jelentette ki Mircea Dusa, aki korábban Hargita megye prefektusi tisztségét töltötte be.
Lukács Csaba, aki úton van az újratemetés helyszínére, azt mondta: információi szerint egy szám szerepel rosszul a dokumentumban. A szervezők helyesen és a megfelelő adatokkal nyújtották be a kérelmet. A vonatkozó jogi rendelkezés szerint, ha a kérelem beadója helyesen tölti ki a dokumentumokat, de a hivatal hibázik, az nem halasztó hatályú – tette hozzá.
Ilyenkor ezt a hivatalnak kell rendeznie – magyarázta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy egy jogállamban a hivatal hibája miatt az ügyfél nem szenvedhet kárt. Romániában is munkaszüneti nap van, és az engedélyt a Hargita megyei közigazgatási bíróság semmisítheti meg, azt pedig Lukács elképzelhetetlennek tartja, hogy a bíróság egy nap alatt befogadja a kérelmet, lefolytassa az eljárást és döntést is hozzon.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő József hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A tervek szerint a temetést vasárnap tartják Székelyudvarhelyen.
hirado.hu
Hunhír.info