Érdekes helyzet alakult ki a Zajzoni Rab István díjkiosztó ünnepség körül, ahol a díjat szervező Z.R.I. bizottság ünnepségét, ritkaságszámba menő összefogással a négyfalusi történelmi egyházak, egyhangúan kitiltottak a városi templomokból.
Alább olvashatják a Zajzoni Rab István Bizottság nyilatkozatát az egyházak képviselői által a bizottsághoz eljuttatott tiltó határozattal kapcsolatban.
A NÉGYFALUSI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYHÁZAK NYíLATKOZATA
Az 1990-es változások után felmerült az a lehetőség, hogy Hétfalu azon élő személyiségeit és intézeteit, akik népünkért értékes tevékenységet fejtettek ki díjazzuk, és ezzel párhuzamosan a már elhunyt személyiségeket Négyfalu díszpolgárává avassuk. Sajnos az akkori történések sodrásában nem lehetett megvalósítani.
2004-ben a Zajzoni Rab István monográfia megjelenése, és ennek nemzetközi visszhangja, megadta azt a lehetőséget, hogy 2005-ben létrehozzuk a Zajzoni Rab István-díjat. A díjkiosztó bizottság a hétfalusi civil szervezetek, magyar történelmi egyházak, polgármesteri hivatal, és RMDSZ képviselőiből tevődött össze. Bárki javasolhat személyeket e díjra, az értékelés Zajzoni Rab István költő életének barcasági, erdélyi és egyetemes magyarsági mércéjével történik A díjkiosztás a Szent Mihály napi ünnepségek keretében, az ökumenikus istentisztelet után történt.
A következő személyek részesültek Zajzoni Rab István díjban: 2006-ban: Kovács László, Kovásznai Miklós, György Papp Margit, Koszta István, 2007-ben: Gajdó Zoltán, Erőss József, Gyerkó András, Deák András, 2008-ban: Simon Gotthárd Anna, Barkó Etelka, Patrubányi Miklós, Barabási László, 2009-ben: Hochbauer Gyula, Kovács László Attila, Kovács Attila és az EKE négyfalusi tagozata, a Duna TV, 2010-ben: Czimbor Izabella, Székely Levente, Böjte Csaba, Mario Alinei, 2011-ben: a bácsfalusi evangélikus egyház, a Kéknefelejcs néptáncegyüttes, a Zajzoni Rab István Középiskola, Veres Emese. Csak a Szent Mihály napi ünnepségek keretében Négyfalu díszpolgárai lettek: Zajzoni Rab István, Istók János, Bereczki Anna, Tóthpál Dániel, Dr. Kiss Béla, Dr. Papp Béla, és Seres András.
A díjkiosztás helyszíne Hétfalu legrégebbi temploma a csernátfalusi Szent Mihály templom volt évekig, és az utolsó két évben az alszegi Apor Vilmos katolikus templom. Mindkettő mindenki számára elérhető távolságra. 2012-ben Zajzoni Rab István költő születésének 180, és halálának 150 éves évfordulóját ünnepeljük. A zajzoni „Zajzoni Rab István” kultúrházban 2012. május 12-kén ünnepséggel tisztelegtek neves költőnk előtt, és Zajzonban felavatták Zajzoni Rab István szobrát.
2012. április 23-án a Négyfalusi Magyar Történelmi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Zajzoni Rab István Bizottságnak a következő ajánlott levelet küldte: „Tisztelt Zajzoni Rab István Bizottság. Alulírottak, a négyfalusi magyar történelmi egyházközségek lelkipásztorai, tisztelettel közöljük a Zajzoni Rab István bizottság tagjaival, hogy a Szent Mihály napi ökumenikus istentisztelet keretében (sem az istentisztelet után) a templomainkban Zajzoni Rab István Díjkiosztó ünnepség nem szervezhető. Tisztelettel kérjük, tartsák tiszteletben elhatározásunkat és döntésünket.
Tisztelettel: Domokos Jenő türkösi, Daragus Endre hosszúfalu-alszegi, Török László csernátfalusi, Kajcsa László hosszúfalu-fűrészmezői, Barcsa István bácsfalusi evangélikus lelkipásztorok, András József római katolikus, és Márk László református lelkipásztorok”.
Azóta ledöbbenve és érthetetlenül állunk ezen „ünnepi” nyilatkozat előtt. Sehol nem találtunk Négyfalusi Magyar Történelmi Egyházak Ökumenikus Tanácsa névvel regisztrált jogi személyt, a templom nem a pap tulajdona, hiányzik minden megnevezett egyház presbitériumi döntése, és legfőképpen a mellékelt levélben közölt tiltás indoklása.
Akkor, amikor népünk megmaradásáért az összefogás az egyetlen alternatíva, fájdalmas az Isten földi helytartóinak ezen „összefogása”, ami megnehezíti a helyszín megváltoztatásával Hétfalu lakosságának részvételét ezen a fontos ünnepségen.
A Zajzoni Rab István Bizottság
A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében várjuk az érintett egyházak képviselőinek nyilatkozatát illetve indoklását döntésükkel kapcsolatban.
Brassó Info
Hunhír.info