A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára a “huszonkettes csapdáját” jelenti Traian Basescu államfőnek a két székelyföldi megye számára “különleges státust” adni akaró javaslata, olyan “mézesmadzag”, amelynek nem szabad megtévesztenie a kormánykoalícióban lévő magyar szervezetet – vélekedett néhány felszólaló a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.
Tánczos Barna, a Székelyfödi platform nevében a román államfőnek arról a javaslatáról fejtette ki véleményét, amely szerint a régiós átalakítás keretében nyolc óriásmegyét hoznának létre, de a két székelyföldi megye – Kovászna és Hargita – megmaradna jelenlegi formájában. Tánczos Barna felhívta a figyelmet: nincs miért örülni ennek az ötletnek, hiszen a harmadik székelyföldi megye (Maros) beolvadna egy óriásmegyébe, s ugyanez történne Erdély többi részének magyarságával.Maros megye meg már inkább román, mint magyar.
Szerinte e javaslat buktatója éppen az, hogy valójában nem Székelyföldről, hanem Erdély újrafelosztásáról szól, s ha megvalósulna, a Kovászna és Hargita megyén kívül élő magyarság kiszolgáltatottá válna. “E mézesmadzagra mi, székelyföldiek is nemet mondunk, mint minden olyan javaslatra, amely nem az egész erdélyi magyarság érdekét szolgálja” – szögezte le a felszólaló.
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info