Hargita és Kovászna megye megmaradhat két különálló közigazgatási egységként, de nem egyesülhet közös megyévé; ez a legnagyobb engedmény, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyáltalán elérhet – ezt maga Traian Basescu államfő jelentette ki egy román kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatában.

A romániai sajtóban csütörtökön felkapott nyilatkozat szerint az államfő ezzel a javaslatával maga állt elő az RMDSZ vezetőivel folytatott tanácskozáson, amely a közigazgatási átalakítás tervéről szólt. Elmondta, hogy az említett tanácskozáson egyértelműen jelezte: ez a legnagyobb engedmény, amelyet a szervezet egyáltalán elérhet.
Basescu arra utalt, hogy az általa javasolt nyolc óriásmegye mellett a magyar többségű Kovászna és Hargita megmaradna külön megyei státusban úgy, ahogy most létezik, vagyis két külön megyeként, de nem egyesülhetnének. Leszögezte: részéről ez a végső ajánlat.
Hunhír.info