A romániai magyar politikai helyzettel összefüggő aktuális kérdéseket tekintette át többek között a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése szombati székelyudvarhelyi találkozóján.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a megbeszélés után szombat este az MTI-nek telefonon elmondta: a találkozón az euróval kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek.
Korábban a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetésével találkozott és folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt. A KDNP elnöke látogatást tett a székelyudvarhelyi demokráciaközpontnál is, ahol az állampolgársági ügyeket intézik.
Ezt megelőzően, csütörtökön, a székelyföldi magyar politikai helyzetről tárgyalt a kereszténydemokrata párt vezetője és Harrach Péter frakcióvezető az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel.
A kisebbik kormánypárt frakciója zarándoklat keretében részt vett a csíksomlyói búcsún.
Hunhír.info