Zarándokok százezrei – köztük a Hunhír.info barátai, olvasói is – vonultak az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti Nyeregbe, ahol a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét tartják ma. A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal, székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában.
A szónok úgy fogalmazott: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra – adta hírül a köztévé.
Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket. ‘Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat’ – mondta a püspök.
A Hunhír.info barátai, olvasói is megjelentek a Nyeregben, az eseményről és a négynapos útról – amely hétfő késő estig tart – hazaérkezésük után természetesen beszámolunk.
Hunhír.info – OrientPress Hírügynökség
Hunhír.info