Kolozsvár Kisbács felöli bejáratánál eltűnt az a tábla, amely öt nyelven – köztük magyarul – üdvözölte a városba érkezőket – volt olvasható hétfőn a Szabadság honlapján. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Miért kellett például franciául kiírni a kincses magyar város nevét? A jelentős számú zsidó kisebbségre hivatkozva legközelebb mát héberül is meg lesz nevezve?
„Fontos lépésnek tartom, hogy többéves hosszú küzdelem után végre kikerülhettek a többnyelvű üdvözlő táblák Kolozsvár határainál. Ez csupán az első lépés, de azt jelzi, hogy elindultunk a normalitás útján” – mondta a Szabadságnak adott exkluzív nyilatkozatában László Attila. Szerinte ezáltal beindult egy folyamat, reményei szerint mielőbb kikerülnek a város bejáratainál a román, magyar és német nyelvű helységnévtáblák is.
Erre alapot a 2002-ben elfogadott tanácsi határozat és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselői által Kolozsvár multikulturális jellegének hivatalos felvállalásáért beterjesztett 11 pont szolgáltat. A Sorin Apostu polgármesternek átadott dokumentumban a szövetség önkormányzati képviselői a 2002. március 7-én elfogadott 99. számú helyi tanácsi határozatra hivatkoznak. Ennek értelmében kérik, hogy helyezzék el a háromnyelvű helységnévtáblákat a város határainál: jelenjen meg románul, magyarul és németül a város neve, ezzel is tiszteletét fejezve ki a város multikulturális öröksége előtt. Az ötnyelvű üdvözlő szöveget tartalmazó panelek elhelyezése további lépést jelent ugyan a multikulturalizmus megjelenítése terén, de ez még nem oldja meg a helységnévtábla kérdését – vallják az RMDSZ-es önkormányzati vezetők.
A Szabadság ugyanakkor vasárnap este, kevéssel a lapzárta előtt kapta a hírt, hogy a Kisbács felöli bejáratnál eltűnt az ottani ötnyelvű tábla. Több szemtanú szerint szombaton este a településtábla még a helyén volt, így vélhetően vasárnapra virradóra távolították el ismeretlenek.
Hunhír.info – nyelv és tudomány
Hunhír.info