Román anyanyelvű cigány horda támadta meg a Brassó megyei Alsórákos települést – írta hétfői számában a Krónika. Gáspár Tamás polgármester a lapnak elmondta: a pénteki incidens előre kitervelt támadás volt, mert ismeretlenek elkezdték híresztelni a cigánytelepen, hogy az elöljáró bántalmazott egy cigány asszonyt. A cigányok szerinte erre az álhírre mentek a házához, hogy leszámoljanak a polgármesterrel.
A tudósítás szerint aznap este Gáspár Tamás polgármester családja születésnapot ünnepelt, amikor a ház előtt megszólalt az egyik vendég gépkocsijának riasztója. A zajra egy fiatalember kilépett a kapu elé, hogy leállítsa a vészjelzőt, a kinn várakozó cigány bűnözők azonnal leütötték, majd a segítségére siető másik két fiatalt is megverték. A helyszínre érkeztek a mentők és a rendőrök, de addig a faluban már elszabadultak az indulatok.
Barát István alsórákosi református lelkész a Krónikának elmondta: az összecsődült emberek – körülbelül ötvenen lehettek – szerszámokkal, villákkal, fejszével, feszítővasakkal, sőt háborús szuronyokkal indultak elégtételt venni a brutális cigány bűnözőkön. A rendőrség, a lelkész és néhány helyi lakos azonban megállította az elkeseredett falusiakat, kik aztán kerülő úton jutottak el a cigány horda tanyájáig.
A rendfenntartókra és az odaérkezőkre a cigányok kőzáport zúdítottak, a lelkész szerint lincselés azért nem történt, mert a jelentősen megerősített létszámú csendőrség közbelépett.
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info