A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie – mondta hétfőn Nagyváradon Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.
Tőkés közleményében egyebek között utal arra, hogy a korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről kellene példát vennie, amely szerinte kérlelhetetlenül kiveti soraiból a korrupt politikusokat.
“Az anyaországi támogatási politika illetékeseit ezúton is felkérjük, hogy az eleddig a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák” – olvasható a nyilatkozatban. Tőkés szorgalmazza azt is, hogy a magyar kormány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalán belül egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki hivatott volna a külhoni támogatási pénzek felhasználásának kivizsgálására, illetve a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána.
“Ne hagyjuk, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét” – hívta fel a figyelmet Tőkés László, példaként hozva fel, hogy a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának “eddigi monopóliumát” szerinte az RMDSZ, alig leplezett módon, saját választási kampánycéljaira használta fel.
Hunhír.info