A szocion Tabajdi Csaba uszítására a csak a nevében magyar romániai párt egyik prominense, Borbély László – aki sokak szerint a politikai alelnöki tisztség várományosa-, határozottan kikérte a szövetség nevében a “Budapestről jövő utasítgatást” – írja repeső örömmel a nol.hu.
A környezetvédelmi miniszter szerint partnerek a magyar kormánnyal, de kioktatásra nincs szükségük. A cél az, hogy összetartsuk ezt a közösséget – mondta utalva a nyílt támogatásra, amelyben a Fidesz-kormány nyújt a pártalapításra készülő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak – írja a nol.hu.
A kronika.ro tudósítása szerint Borbély hozzátette: a szövetség ugyanígy nem kér a Bukarestből érkező utasításokból sem. “Elvárások megfogalmazhatók, de itthon Erdélyben mi döntünk” – szögezte le. Ti nem otthon vagytok Erdélyben, hanem őseink megengedték nektek, hogy egy kicsit üzletelhessetek: miért nem húztok valami etnikai pártba? Vagy miért nem alakítotok sajátot? Éppen olyan kisebbség vagytok Erdélyben, mint a magyarok, mégis az ő hátukon akartok felkapaszkodni?
Az erdélyi magyarok és székelyek döntsenek a saját sorsukról. Ez így helyes. De ne akarjon uralkodni az erdélyi magyarságon és székelységen egy nevében magyar alakulat, ahol a vezető pozíciókat nem magyarok, hanem erdélyi zsidók töltik be. Köztük nem kevesen hiperliberális kollaboránsok, akik az erdélyi székely, magyar hazafiakat lefasisztázzák, akik a bukott hiperbliberális SZDSZ egy tőről metszett puszipajtásai. Gratulálunk Pelcné Gáll Ildikónak! Helyedre, kollaboráns RMDSZ-kutya!
Hunhír.info