“Ha ma a változás mellett döntenek, akkor segítő kezet nyújtunk a jövőben a Kárpát-medencei összmagyarság érdekében” – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szombaton Nagyváradon, az RMDSZ kongresszusán. A budapesti kormány nevében Semjén Zsolt ugyanott nyomatékosította: egy magyar nemzet van, amely három helyen él: az anyaországban, a Kárpát-medencében és szétszórva a világban.
Semjén Zsolt a kongresszuson kijelentette szólt arról, hogy a magyar Országgyűlés határozatot hozott a nemzeti összetartozásról, s az új kormány még meg sem alakult, amikor megalkották a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Ezzel igyekeztünk letörölni azt a szégyent, amit 2004. december 5. okozott – mondta nagy tapssal kísérve Semjén Zsolt.
A magyar összefogás alapvető fundamentum, megkerülhetetlen – jelentette ki Semjén Zsolt, aki szerint az RMDSZ kongresszusa ma arról dönt, hogy Markó Béla után milyen úton haladjon a párt, milyen lesz az ország stabilitása, a magyar-magyar kapcsolat. Ha az erdélyi liberális magyagyűlölő zsidó, Eckstein-Kovács pozícióhoz jut, semmilyen! Egyáltalán mit keres egy olyan pártban, ami eredetileg etnikai alapon szerveződött? Sajnos, Erdélyben ma kisebbségben van a magyarság, mint nemzetiség, talán a zsidóknak is saját nemzetiségi pártot kéne létrehozniuk, nem egy másik nemzetiségébe benyomulniuk. Erdély sajnos most nem Magyarország, így a zsidó is, a magyar is kisebbségben van a románhoz képest.
Hunhír.info