Anyagi gondok hátráltatják a kolozsvári Mátyás-szobor felújítását – tudósít a Krónika című romániai magyar napilap. A magyar fél már a restaurálási munkálatok kezdete előtt átutalta a költségek felét, 400 ezer eurót, de úgy tűnik, a román finanszírozással problémák akadtak.
Kolozsi Tibor szobrászművész a Szabadság napilapnak nyilatkozva számolt be róla, hogy alapanyagokat kellene beszereznie, de nem utalják számára az anyagi fedezetet. Ugyanerre panaszkodott Nagy Benjámin, aki a szobrot tartó kőtalapzat helyreállításán dolgozik. Mezős Tamás, a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke a Krónikának elismerte, tud a finanszírozási nehézségekről és már fel is vetette a problémát a román félnek.
László Attila kolozsvári alpolgármester ugyanakkor cáfolta, hogy a városháza nem fizet: éppen tegnapelőtt egyeztettek a kivitelezővel arról, hogy bizonyos munkafázisok után utalják a szükséges összeget. Benedek Zakariás, a cég vezetője jónak nevezte a városházával való együttműködést és szintén elhárította a feltételezést, miszerint anyagi gondjaik adódtak a felújítással.
kronika.ro
HunHír.Hu