- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ne a politikai kaméleon hirdesse a Trianon-emléknapot

gy a nemzet címmel emlékeztek meg a 2004. december 5-i magyarországi népszavazásra szombat este Nagyváradon. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében számos erdélyi és magyarországi politikus és közéleti személyiség tette tiszteletét. Olyanok döntő többségében, akik soha nem merték felvállani, hogy a több ezer éves magyarság legnagyobb sorscsapása nem a zsidó holokauszt, hanem Trianon volt.Tőkés László ugyanis a megemlékezésen jelentette be, hogy 2010. Trianon-emlékév lesz.

Tőkés László a megemlékezésen jelentette be, hogy 2010. Trianon-emlékév lesz, „hogy a berlini fal leomlása után húsz évvel a magyar nemzetet többfelé osztó falak is eltűnjenek”. Az EP-képviselő rövid beszédében kifejtette: a széthúzás gyökere, hogy az anyaországi magyaroknak szinte semmilyen ismeretük nincs a határon túliakról. Tőkés úgy vélte, éppen ezért hasznos lenne mindnyájuknak legalább életükben egyszer ellátogatni valamelyik elszakított vidékre, hogy eltűnjenek a tévképzeteik, amelyeket velünk kapcsolatban táplálnak.

HunHír.Hu kommentár:

A trianoni országrablás, a magyar nemzet legnagyobb sorstragédiája nem lehet a politikai játszmák kisajátítottja. Változhatnak egy politikus hozzáállásai az adott kérdésekhez, de Trianon mindenek feletti. Így ne trianonozzon sem a Fidesz, sem Tőkés, sem Schmitt Pál, senki más, aki a kezdetektől fogva nem ezt képviseli. Ők már korábban bebizonyították, hogy nem ezt a szégyendiktátumot tartják legnagyobb, egyszer végérvényesen megoldandó problémánknak, tragédiánknak. Most, hogy az ország népe radikalizálódik, ne akarjanak ők nemzeti radikális köntösben szerepelni úgy, hogy közben a kipát is a fejükön hagyják.

HunHír.Hu