- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Veszélyben Szováta egyik műemlék épülete

Több százezer euróba is kerülhet a romániai Szovátán a fürdőtelep egykori ékességének számító Bernády-villa újjáépítése. A mintegy 80 éve épült villa két évtizede üresen áll, állapota egyre rosszabb.

A villát Marosvásárhely egykori polgármestere, Bernády György építtette 1930-ban. A villát a család a második világháború után adta el egy bukaresti orvosnak, akitől az épületet hamarosan államosították. A ház későbbiekben az állami tulajdonú fürdővállalathoz került, évtizedeken át fürdővendégeket fogadtak benne. Karbantartást végeztek ugyan, de főjavításra nem kerítettek sort, majd a kétszer is kibővített ingatlan a rendszerváltást követően lakatlanná vált – írja a Népújság című marosvásárhelyi napilap pénteki számában.

Az 1990-es évek elején Szovátán megalakult Bernády Közművelődési Egylet egyik célkitűzéseként fogalmazta meg, hogy amennyiben sikerül átvennie az épületet, akkor múzeumot, művelődési központot hoznak létre benne. Erre a célra 1993-ban az Illyés Közalapítványtól 425 ezer forint támogatást kaptak. Mester Zoltánnak, a művelődési egylet elnökének kitartó igénylése sem vezetett eredményre, az épületet mintegy másfél, két éve a fürdővállalat átadta a volt tulajdonos jogos örököseinek.

Miután az épület műemlék, lebontani nem lehet, felújítása drága és nehézkes hatósági eljárások révén lehetséges. A tulajdonosok eladnák az épületet és a 3000 négyzetméteres telket, amelynek értéke mintegy 80 millió forint lehet. Az épület újjáépítése pedig még ennél is nagyobb összegbe kerülhet.

kultúra.hu

HunHír.Hu