- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A népszerűtlenség átka: Demszkyt kiosztották Nagyváradon is

Demszky Gábor jelenléte ellen tüntetett pénteken Nagyváradon az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetének mintegy húsz fős csoportja – jelentette a Mediafax hírügynökség.

Az említett forrás szerint Budapest főpolgármestere a Várad című folyóirat meghívására érkezett a partiumi városba, ahol bemutatta a Keleti Éden című könyvét.

A hírügynökség szerint Demszky a rendezvénynek helyet adó művelődési házból lépett ki éppen, amikor a – figyelem, különleges, szélsőjobbos ismertetőjelek következnek! – kopaszra nyírt, fekete ruhába öltözött és Árpád-sávos zászlót hordozó tüntetők várták. A Mediafax szerint az elégedetlenkedők kifütyülték a szabaddemokrata politikust, “Szemét áruló!” kiáltásokkal illették őt, a folyóirat főszerkesztőjét, Szűcs Lászlót pedig lökdösni kezdték és leköpték.

A rendőrök azonban szabad utat biztosítottak Demszky számára, így nem történt incidens. Két tüntetőt elvittek a helyszínről.

HunHír.Hu kommentár:

Nem tanulnak ezek a szegény szabad demokraták, pedig megkapták [1] ők már a magukét párszor. Erdélyben nem felejtenek. A kettős állampolgárság, s ezzel együtt az erdélyi magyarság megtagadása pedig örök tüske marad.

HunHír.Hu