- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az EMI-tábort támadják a magyargyűlölő oláh területrablók

Az Erdélyi Magyar Ifjak és a kárpát-medencei Egyesült Magyar Ifjúság által szervezett gyergyószentmiklósi EMI-táborban elhangzottak miatt kér vizsgálatot Cristian David román belügyminisztertől a magyargyűlölő, a lopott földért reszkető Konzervatív Párt (PC).

A bukaresti parlamentben kis létszámú frakcióval rendelkező magyargyűlölő politikai erő azt követeli a tárcavezetőtől, hogy tiltsa be jövőre azt a rendezvényt, amelyen Erdély függetlenségét követelték.

Román hírforrások szerint a szervezők úgy nyilatkoztak: a tábor célja az, hogy “egyesítse az egészséges magyar nemzeti tudattal rendelkező fiatalokat”. A román hírügynökségek Bagoly Zsoltot, az EMI alelnökét idézik, aki úgy nyilatkozott: arra akarják megtanítani a magyar népet, hogy magyarul gondolkodjon és cselekedjen, ismét benépesítse a magyarok által lakott területeket annak érdekében, hogy a vérkeringés újra beinduljon a magyar nemzet törzse és elszakított végtagjai között.

A meghívott előadók között volt Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke is. De előadást tartott többek között Tőkés László, Jókai Anna író, Wass Endre, és Csath Magdolna közgazdász is.

HunHír.Hu kommentár:

Mi meg azt követeljük, hogy tiltsák meg az oláhok beavatkozását, mert semmi közük a több ezer éves MAGYAR földhöz.

HunHír.Hu