Udvarhelyszéken zárta harmadik székelyföldi körútját Tőkés László. A független európai parlamenti képviselőjelölt szerdán Korondon, Parajdon, valamint Alsó- és Felső Sófalván vett részt közéleti fórumon. A parajdi (RMDSZ-es) polgármester biztosította a vendégeket: Parajd és a hozzá tartozó két Sófalva nem Nagyernye: fogadja Tőkés Lászlót és nem kampányol Temesvár hőse ellen.
Tőkés László sajtóirodája arról számol be a képviselőjelölt keddi szovátai látogatása során Székelyföldre is elérkezett a tél, így helyenként térdig érő hó szegélyezte reggeli sétája útját. Az egyéni jelölt egyik kísérője, Farkas Csaba politológus, Békés megye cigányvajdája meghívására meglátogatta a korondi rézműves cigányokat, mintegy másfél órát töltve a társaságukban. A cigányok, akik többször hangsúlyozták, hogy ők nem lopnak, hanem dolgoznak (s nem mellesleg egy részük Marosvásárhelyre sietett a magyarokat segíteni 1990 Fekete márciusában), meglepő tájékozottságról tettek tanúságot a politikai helyzet ügyében. Támogatásukról biztosították a jelöltet, egyikük így fogalmazott: „Tőkésre, nem a tőkésekre fogunk szavazni!” Betértek Páll Lajos festőművészhez, majd meglátogatták az unitárius és a katolikus templomot, itt Farkas László unitárius lelkipásztor valamint Daniel Ernő plébános fogadta a látogatókat.
A parajdi fórumon részt vett és felszólalt a helyi polgármester is. Bokor Sándor megköszönte a püspöknek, hogy ellátogatott Parajdra, ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki, hogy nem jött létre a közös lista. RMDSZ-es polgármesterként meg kell védenie a mundér becsületét, de nem hajlandó ebben a minőségében sem ellenkampányt folytatni Temesvár hőse ellen, jelentette ki a hallgatóság hangos tetszésnyilvánítása közepette. Ő nem zárja be a kultúrház termét Tőkés előtt, mint a nagyernyei polgármester, nem mondja, hogy aki rá szavaz, a rontásra szavaz, a tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetését sem támogatta a szatmári kongresszuson, sorolta a település vezetője. Árnyalta a Vajna Imre helyi MPSZ-elnök által mondott szójátékot, mely szerint azért nem kell bántani az RMDSZ-t, mert nem csinált semmit; az is látszik, amit tett az RMDSZ és az is, amit nem, mindenesetre szükség van a határozott, a konkrét lépésekre, hangoztatta Bokor Sándor, megígérve ismét: nem lesz ellenkampány Parajdon. A polgármester azt szeretné, ha mindenki bejutna, mert túl kevesen vagyunk az önmarcangoláshoz, s azt kívánta, indítson el a püspök olyan katarzist, mely révén össze tudják fogni az erdélyi magyarságot.
A Kárpát-medencét járva azt látni, hogy mindenhol megnyilvánul a gyökeres változásra irányuló igény – ehhez Tőkés László segítheti hozzá Erdélyt, adott hangot meggyőződésének Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért Alapítvány elnöke, aki Tőkés László harmadik székelyföldi körútjának egyik kísérői közé tartozott. Éhn emlékeztetett: Sólyom Lászlót is egy civil szervezet jelölte az államelnöki tisztségre, és győzött a politikai jelöltekkel szemben, s a nemzet egységének megteremtésén fáradozik azóta is, de értékek és nem pártérdek mentén.
A nap folyamán többször is szóba került az aznap tartott román-magyar kormányülés, melyen fel sem merültek legfontosabb céljaink, az autonómia, a Bolyai és az egyházi ingatlanok, mutatott rá a független EP-jelölt. Ehelyett Gyurcsány Ferenccel paroláznak, aki az RMDSZ-t erősíti a kampány idején. Hogy tudjunk ezekkel az emberekkel egységre lépni? – tette fel a költői kérdést Tőkés László, ismételten hangsúlyozva, hogy csak értékek mentén lehetséges az egység megteremtése.
Ahogy több más fórumon, itt is kérdezték RMDSZ-es tisztséget viselő hozzászólók, miért maradt el a kiegyezés, Szász Jenő MPSZ-elnök szerint azért, mert Markó Bélától ezt nincs lehetőségük megkérdezni, annyi demokrácia sincs az RMDSZ-ben. László Lajos, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsért Alapítvány elnöke azt kívánta az egész magyarságnak, ünnepelhessék istenigazából Katalin napját Erdélyben és a Kis-Magyarországon egyaránt.
Parajd után Alsó-, majd Felsősófalván vett részt közéleti fórumon az erdélyi magyarok jelöltje, mindkét településen számottevő érdeklődés mellett. Este Korondra érkezett, ahol virággal, pálinkával, néptánccal és telt házzal várták a körülbelül háromszáz embert befogadó művelődési házban. Eljött Katona Mihály RMDSZ-es polgármester is.
Tőkés László Korondon azzal indította beszédét, hogy mostanra tisztult le egészen egyértelműen benne, miért vállalta a jelölést: mert szereti az erdélyi magyarságot. Ezért állt helyt Temesváron és ezért kívánja most is képviselni az ügyüket. Az elmúlt évtizedekben éppen a szeretet, a szolidaritást akarták belőlünk kiirtani, és december 5-e azt jelzi, részleges sikerrel. Fel kell élesztenünk a szeretetet a szívünkben és elvinni az Európába a hitünkkel együtt, ezt adhatjuk mi, és ez bizony nem kevés, mondta az EP-jelölt.
HunHír.Hu-információ