- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Határozat született a székely nép egységéről

A Székelyföld autonómiáját elutasító bukaresti hatalom, semmiképpen nem mondhat nemet arra az igényünkre, hogy egyetlen közigazgatási egységben akarunk élni. Székelyföld megye létrehozása, a Romániában jelenleg hatályos jogszabályok alapján lehetséges, és kizárólag a Székelyföld lakóinak az akaratán múlik – áll Gyergyószentmiklós Székely Tanácsa határozatában.

Tudatában annak, hogy Székelyföld autonómiája révén, a székely népnek, mint a magyar nemzet részét képezo eleven történelmi és kulturális közösségnek az egysége és szabadsága valósul meg, hogy a kommunista diktatúrában, az 1960-as majd 1968-as területi átszervezésekkel önkényesen átrajzolt közigazgatási határok szétdarabolták szülőföldünket, hogy népünket ne csak a szabadság de az együvé tartozás intézményétől is megfosszák, hogy Székelyföld lakói együttes erőfeszítéssel, egyetlen közigazgatási egységben élve, hatékonyabban tudnának fellépni annak érdekében, hogy törvényesen megválasztott önkormányzatukra a központi hatalom széles hatásköröket ruházzon, és ez által megvalósuljon a Ditrói Székely Nemzetgyűlés határozata:

“Székelyföldnek regionális szintű hatalmat akarunk, amelynek demokratikusan létrehozott döntéshozó szerve van, és amely széleskörű autonómiával rendelkezik a hatáskörök, valamint ezek demokratikus gyakorlása terén, ugyanakkor rendelkezik a feladatok teljesítéséhez szükséges eszközökkel.”

Hivatkozva az Európa Tanács Parlamenti Közgyulésének október 3-án elfogadott 1811-es ajánlására, különösen annak a 17. és 29.1 pontjaira.

Annak érdekében, hogy előmozdítsa Székelyföld autonómiájának ügyét, és a települési székely tanácsokat ennek érdekében mozgósítsa, Gyergyószentmiklós Székely Tanácsa, elfogadja a következő határozatot:

Kezdeményezzük Székelyföld megye létrehozását, amely a jelenleg hatályos jogszabályok alapján jönne létre, Kovászna és Hargita megyékből és a Maros megyéhez tartozó történelmi Marosszékből, azokból a településekből, amelyeket a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetének függeléke Székelyföld településeiként megjelöl, nyitva hagyva a csatlakozás lehetőségét más települések számára is.

A Székelyföld autonómiáját elutasító bukaresti hatalom, semmiképpen nem mondhat nemet arra az igényünkre, hogy egyetlen közigazgatási egységben akarunk élni. Székelyföld megye létrehozása, a Romániában jelenleg hatályos jogszabályok alapján lehetséges, és kizárólag a Székelyföld lakóinak az akaratán múlik.

A Székelyföldet, a Békás-szorostól a Küküllői dombokig, a Székely Mezőségtől a háromszéki Kökösig, ne szabdalják szét többé mesterséges, elválasztó határok!

Fontosnak tartjuk leszögezni, Székelyföld lakóinak teljes és tényleges egyenlősége csak az államon belüli önrendelkezés, azaz a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott, és Románia parlamentje elé terjesztett autonómia statutum törvénybe iktatása révén valósulhat meg. Ez az a közös cél, amely felé fontos és nélkülözhetetlen lépés lehet jelen határozatban kifejezett igényünk valóra válása.

Felhívjuk a települési székely tanácsokat, a széki tanácsokat, hogy bocsássák javaslatunkat közvitára, a Székely Nemzeti Tanács pedig tegye meg a szükséges lépéseket a székely nép egységének és szabadságának tényleges helyreállításáért.

Gyergyószentmiklós: 2007.X.30.
Gyergyószentmiklós Székely Tanácsa nevében
Rokaly József, elnök

HunHír.Hu