Megverték a jótékonykodó MÖM-ösöket az oláhok. A MÖM szerint a támadás nyilvánvalóan szervezett provokáció volt, mert a hordában érkező románok támadás előtt elölről és hátulról taktikusan bekerítették őket.
Magyar Önvédelmi Mozgalom Csongrád megyei szervezete jótékonysági adománygyűjtő akciót folytat, mellyel a dévai magyar árvaház gyermekeit támogatja. Néhány nappal ezelőtt csongrádi MÖM-ösök Dévára utaztak, hogy az összegyűlt adományokat átadhassák az árvaház köztiszteletben álló vezetőjének, Böjte Csaba atyának, ám az árvaházból távozva csütörtökön eddig ismeretlen oláh soviniszták megtámadták, és fizikailag bántalmazták a jótékonykodókat.
A MÖM szerint a támadás nyilvánvalóan szervezett provokáció volt, mert a hordában érkező románok támadás előtt elölről és hátulról taktikusan bekerítették őket.
“Nyilvánvaló az is, hogy etnikai támadásról – azaz magyarverésről – van szó, mert a támadó oláhok “Hungary! Hungary!” csatakiáltással vetették magukat tagtársainkra, pénzüket és csomagjaikat pedig nem vették el. Testvéreinknek a védekezésre még csak esélyük sem volt, mert hármukra tizenhárom román (!) rontott, így menekülésre fogták a dolgot, de ez sajnos csak egyiküknek sikerült. Másik két testvérünket a túlerőtől és a vértől felbőszült oláhok a földre teperték, és addig rugdosták amíg mozogtak, és amíg a kihívott román rendőrök (akik egyébként tagtársunk bevallása szerint korrektek és segítőkészek voltak!) a helyszínre nem érkeztek. Megtámadott testvéreink közül ketten szerencsére megúszták “kisebb zúzódásokkal”, harmadik tagtársunk azonban sajnos már nem volt ilyen szerencsés, mert ő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is elszenvedett (többek között az egyik fogát kiverték, orrát pedig betörték!).
Tévedtek azok a román soviniszták, akik tagtársainkkal szemben ezt a mérhetetlen aljasságot elkövették abban a hiszemben, hogy így majd elrettentik, elijesztik őket (s rajtuk keresztül “példát statuálva” bennünket is!) a revízió, és a határontúli magyarokkal való egyesülés gondolatától! Tévedtek, mert azt hitték, hogy mocskos tettükkel megtörték, holott – szenvedő erdélyi testvéreink sorsát most egy kicsit saját bőrükön éreztetve – megerősítették testvéreinkben az összetartás szükségességébe vetett magyar hitet. Üzenjük a társainkat megtámadó dévai oláhoknak – és velük együtt az összes többi bocskoros sovinisztának! -, hogy míg ők a karámban kecskéikkel és birkáikkal “pásztoróráznak”, addig magyar a magyarral szép lassan egymásra talál, és egy szép napon József Attilával együtt kiáltja majd: “Nem! Nem! Soha!” A kocka el van vetve, a magyar önvédelem szelleme napról-napra erősebb lesz a lelkekben határon innen és túl egyaránt, és ez ellen ők nem tehetnek semmit! Ha belefeketednek a gyűlöletbe és az irigységbe, akkor sem!
Ahogyan ledőltek egykor Jerikó falai, népünk is úgy fogja majd – kéz a kézben, magyar a magyarral! – ledönteni Trianon érdekből emelt gúnyfalait: tiszta hittel, reménnyel és testvéri szeretettel járjuk körbe” – tájékoztatott a Magyar Önvédelmi Mozgalom.
HunHír.Hu