Kisebbségkutató Intézet alakul Romániában, amely várhatóan az év végén kezdi el működését Kolozsváron – közölte Markó Attila államtitkár, a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. A romániai magyarok és – hogy ebből a jóból se maradjanak ki – a cigányok problémáit vizsgáló intézményben körülbelül harminc kutató dolgozik majd.
A bukaresti kormány már 2000-ben beleegyezett az intézet létrehozásába, egy évvel késôbb pedig a parlament is áldását adta az elképzelésre. Az intézmény megalakulásához azonban szükséges volt még egy kormányhatározat, amely szabályozza az intézmény szervezeti és működési keretét. Ezt a dokumentumot fogadta el a kabinet legutóbbi ülésén.
Markó Attila hangsúlyozta: azért volt fontos az intézet létrehozása, mert a mindenkori román kormány mellett eddig nem működött olyan multidiszciplináris kutatóintézet, amely segíti a helyes és hatékony kisebbségpolitikák kidolgozását, alkalmazását.
Az intézet elnökének és alelnökének a munkáját öttagú Konzultatív Tudományos Tanács segíti, amely lehetőleg havonta ülésezik. Az alkalmazottak felméréseket, kutatásokat végeznek majd például a népesedési tendenciákról, az elvándorlásról, de nyelvi, történelmi és kulturális témájú rendezvényeket is szerveznek majd. A kutatóintézet működését a román állam finanszírozza, de a költségek fedezésére támogatást romániai és külföldi szervezetektől egyaránt kaphat.
HunHír.Hu – Bihari Napló
HunHír.Hu