A Fidesz külügyi kabinetjének vezetője szerint amíg Romániában az erdélyi magyar közösség alapvetően elégedetlen a saját helyzetével, addig nem tud a kétoldalú együttműködés kiteljesedni.
Németh Zsolt a tusnádfürdői XVIII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor hétvégi záróeseményei után közölte: az alapvető kérdés az volt, hogy milyen új típusú kapcsolatépítésre van lehetőség az uniós Magyarország és Románia között, és ennek mi az előfeltétele.
Amíg Romániában az erdélyi magyar közösség alapvetően elégedetlen a saját helyzetével, addig nem tud a román demokrácia kiépülni, és nem tud a kétoldalú együttműködés kiteljesedni – mondta.
Németh Zsolt a magyar politikáról úgy fogalmazott: éhes gyomorral lehet ugyan a Himnuszt énekelni, de erre nem túl sok a jelentkező.
A magyar polgári oldal identitásának szerves része a határon túli magyarság iránti felelősség – tette hozzá.
Egyszerre kell megfogalmazni olyan programot, ami nem jelent nacionalizmust, ha felveti a határon túli problémákat, és nem populizmus, ha határozottan felvet széles társadalmi rétegeket érintő kérdéseket – fogalmazott a politikus.
Szerinte ezért a nemzeti problémákat együtt kell kezelni a széles társadalmi gondokkal.
InfoRádió
HunHÍr.Hu