Teleházat avattak a Székelyudvarhelyhez tartozó Bethlenfalván az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének segítségével. Az eseményre múlt vasárnap délben a nagymise után került sor, hiszen a templom közelében van az a Közösségi Ház, ahol ezentúl a fiatalok megismerhetik a világháló érdekes világát.
Tegnaptól már fogadja is a látogatókat a kis intézmény, egyelőre hetente három nap lesz nyitva, de ha lesz több önkéntes jelentkező, akkor minden nap várja a látogatókat. Elsősorban azoknak hozták létre, akik odahaza nem engedhetik meg maguknak, hogy rákapcsolódjanak a világhálóra. A tele-házas terembe 5 számítógép került, amelyeket már be is üzemeltek. A szomszédos Kadicsfalva is kapott ajándékba öt számítógépet, ott is készülőben a teleház, mondta Gálfi Árpád, a Bethlenfalváért Kulturális Egyesület elnöke.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu