A SAPIENTIA – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara mély megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Kiss Elemér matematika professzor, a MTA külső tagja, jeles Bolyai-kutató, életének 77. évében, 2006. augusztus 23-án csendesen megpihent.
1929. augusztus 25-én született Brassóban, gyermekkorát Csíkmenaságon töltötte. A középiskolát a csíkszeredai gimnáziumban, míg egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetemen végezte, ahol 1951-ben szerez diplomát. Ezt követően 1961-ig a Bolyai Farkas Líceumban tanított majd ezután a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematikai tanszékének adjunktusa. Az intézet megszűnése után a mostani Petru Maior Tudományegyetem tanáraként folytatta munkáját, ahol 1976 és 1985 között tanszékvezetői feladatokat is ellátott. Doktori disszertációját, melyben a modern algebra témaköréhez tartózó kérdésekkel foglalkozott, 1974-ben védte meg Pick György professzor irányítása alatt.
Az utóbbi másfél évtizedben a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtárban található Bolyai János kéziratos hagyatékát tanulmányozta. A Bolyai életmű eddig teljesen ismeretlen fejezeteire világított rá kimutatva azt, hogy Bolyai János a számelmélet akkori aktuális kérdéseivel is foglalkozott, és ezáltal a geométernek elkönyvelt magyar tudós egy új megvilágításban jelenik meg. Bolyai több jelentős idevágó tételnek szebbnél szebb bizonyításait fogalmazza meg, néhány esetben évtizedekkel megelőzi a kor tudományos világát. Munkája révén, Bolyai Farkas, az apa és Bolyai János, a fiú viszonya árnyaltabb és bensőségesebb formában jelenik meg.
Értékes kutatói munkája eredményeként 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai közé választotta, 2006-ban pedig megkapta Marosvásárhely díszpolgára címet.
Nagy lelkesedéssel vett részt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapításában, a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókjának első elnöke volt. Távozásával komoly veszteség érte az erdélyi magyar felsőoktatást és tudományos életet. Emlékét az Alapítvány és az Egyetem közössége kegyelettel megőrzi, nyugodjék békében.
HunHír.Hu