A Transylvania Trust Alapítvány és az Institute of Historic Building Conservation idén ötödik alkalommal szervezi meg a Bonchidai Kastély Napok, immár hagyományossá vált rendezvénysorozatot, melynek meghívottai között szerepelnek néptánc együttesek, hagyományos, klasszikus és könnyűzenei együttesek, színtársulatok és operaénekesek.
A Kolozs megyei Bonchidán augusztus 26-27-én a közönség megcsodálhatja a kastély egyedi jellegét, részt vehet különböző kulturális bemutatókon, a könyvvásárban kedvére válogathat az irodalmi és szakmai kiadványok között. Ugyanakkor kézműves mesterek vásárában lehet szőttes, kerámia, bőrdíszműves használati és dísztárgyakat vásárolni.
A gyerekek bábszínházi előadásoknak örvendezhetnek, részt vehetnek játékokon, rajzversenyeken és alkotóműhelyekben. A rendezvény barokk-, blues-, jazz koncerttel, néptánccal, borkóstolóval kedvez a látogatóknak.
Lesz lovasbemutató valamint művészeti kiállítás is.
Az Erdélyi Gasztronómiai Szövetség szervezésében az Erdélyi fejedelmi udvarok szakácsainak bemutatkozójára is sor kerül. Az Erdélyi Kézmíves Céh pedig hagyományos kézműves vásárral várja az érdeklődőket, jelen lesz szalmafonó, díszműves, cipész, csipkeverő, faesztergályos, korondi edénykészítő.
Idén a rendezvénynek két csúcspontja is lesz, az egyik szombaton este a Kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia fellépése valamint vasárnap este a Sarmalele Reci együttes koncertje.
HunHír.Hu