Omladoznak a székelyudvarhelyi Székely Támadt Vár falai, évtizedek óta késik a megmentési akció elkezdése, miközben a fák gyökerei szétfeszítik a még meglévő várfalakat.
A kilencvenes évek elején kitakarították az egyetlen épségben lévő bástyát, amely a Városi Múzeum tervei szerint szabadtéri részlegként működött volna, de valahol elakadt a finalizálás. Több rendezési terv, előtanulmány is készült a vár és környékének rehabilitálásáról, de pénz hiányában a konkrétumok elmaradtak.
Eközben, a szóban forgó terület a vár tövében lakók számára állandó veszélyeztetettséget jelent, hiszen az évek során sokan a vár körül építkeztek, sőt pincét, fatartót is vájtak a várfal oldalába. Farkas Domokos, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályának vezetője elmondta, hogy az idei költségvetésben van anyagi fedezet a vár rehabilitálását sürgető megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, a szükséges szakvéleményezésekre és rövidesen sor kerül a pályázat meghirdetésére.
A ma látható várat János Zsigmond fejedelem építtette 1562-65 között, az ellene fellázadt székelyek megfékezésére, és így több évtizeden át a fejedelmi elnyomó hatalom támaszaként szolgált. A Székely Támadt vár építészeti emlék, idegenforgalmi látványosság sok turistát vonz a térségbe, kár lenne hagyni pusztulni, mert akkor Udvarhely bánja.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu