Kedden kezdődik és vasárnapig tart az V. Székelyföldi Rockmaraton, melynek helyszíne változatlanul a Szejkefürdői amfiteatrum. Először koncertezik Erdélyben a nyolcvanas évek egyik sztárzenekara a Lord. Balogh József költő-tanár, a Lord szövegírója a HunHírnek elmondta: beérett annak gyümölcse, hogy már a nyolcvanas évek végén olyan szövegeket írt a zenekarnak, amelyekkel még a kommunista diktatúrában is sikerült sok-sok embert a hazafiság oldalára állítani.
Az idén harminc együttes szórakoztatja a rockzene rajongóit. Ma van a nulladik nap, mely hagyományosan reggelig tartó szabadtéri bulival kezdődik, majd holnap többek között két magyarországi csapat Kalapács és a Lord lép a deszkára. Az utóbbi először koncertezik Erdélyben.
Balogh József költő-tanár, a Lord szövegírója a HunHírnek elmondta: régi álma teljesült azzal, hogy a Lordot végre meghívták Erdélybe, és felléphetett az elszakított nemzetrészeken élő székelyek-magyarok előtt. Balogh közölte: beérett annak gyümölcse, hogy már a nyolcvanas évek végén olyan szövegeket írt a zenekarnak, amelyekkel még a kommunista diktatúrában is sikerült sok-sok embert a hazafiság oldalára állítani, és elmélyíteni a nemzetszeretet fontosságában.
Gidófalvy Attila, a Lord billentyűse a HunHírnek elmondta, hogy székely szíve nagyot dobbant a meghívásra, és reméli, hogy szülőfalujának, Gidófalvának nemzeti érzelmű fiataljai is megjelennek a koncerten.
A jegyeket a helyszínen árusítják, a napi belépő 20, a hetijegy 60 lejbe kerül.
G. Kirkovits István, Balázs Árpád – Székelyföld – HunHír.Hu