A trianoni döntés évfordulóján a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete idén is megemlékezést tart Sepsiszentgyörgyön, a központi parkban, a volt országzászló helyén. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke elmondta, a szervezet sajnálattal vette tudomásul, hogy felkérésük ellenére az RMDSZ távol tartja magát a megemlékezéstől.
Gazda felkéri a helybéli és sepsiszéki magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a megemlékezésen, és tűzzenek gyászszalagot. A rendezvény vasárnap 18 óra előtt 5 perccel kezdődik a történelmi magyar egyházak templomainak harangzúgásával, 18 órától beszédek hangzanak el, majd felolvassák Raffay Ernő történésznek, Trianon-szakértőnek és Eva Maria Barki nemzetközi jogásznak ez alkalomra írt üzenetét. A megemlékezés után a bazársoron Szobordöntő Trianon címmel kiállítás nyílik. Megnyitóbeszédet mond Sylvester Lajos író, majd 21 órától gyertyás felvonulással ér véget a megemlékezés.
erdely.ma
HunHír.Hu