A HunHír.Hu értesülései szerint a román rendőrség aktív közreműködésével terjedhet a madárinfluenza vírus a Székelyföldön. Informátoraink szerint a románok nem akarják, minden eddiginél nagyobb létszámú zarándok érkezzen csíksomlyói búcsúra, amelynek ideje egybeesik Trianon évfordulójával.
Informátoraink közölték, hogy a román hatóság csak felületesen ellenőrzi a fertőzött Brassó megyéből Háromszékbe tartó járműveket. Azt is tudni vélik, hogy a románok politikai kérdést csinálnak az egészből, hiszen nem akarják, hogy, hiszen a búcsú egybeesik Trianon 86 éves évfordulójával.
A megyei ellenőrző pontokon különösebb vizsgálat és fertőtlenítés nélkül lépnek be a járművek a mostani Székelyföld területére, így nem kizárt, hogy a magyarlakta tömböket is eléri a madárvész.
Erdélyi informátoraink közölték azt is, hogy a románok egy része azért is haragszik a székelyekre, mert úgy gondolják, hogy náluk kevesebb természeti katasztrófa következik be, és ezáltal élnek jobban, mint az óromániai vályogputrik lakói.
A román titkosszolgálat egyébként ezt az egészségügyi problémát is kihasználja a magyargyűlölet szításához, hiszen titkosszolgálati vezetőik nyilatkozzák nyakra-főre, hogy csonka Magyarországból fertőzték meg a Brassó környéki baromfiállományt. Ezt egyébként a román felső vezetés is cáfolta.
HunHír.Hu