Magyarellenes támadással záródott az óév Székelyföldön. A HunHír.Hu értesülései szerint brutálisan megvert több kiskorút egy román rendőr szilveszter este, miközben megfosztották őket értéktárgyaiktól is. Rugdosták és ütlegelték a gyerekeket, akiknek helyszínre érkező szülei még aznap feljelentést tettek az elkövetők ellen. Nagy bátorság egy színmagyar település, jelesül Székelyudvarhely román csendőrének magyarra emelnie a kezét. Vannak, akik emlékeznek még rá, hogy lángolt a “Csau-féle” rendőrség régi épülete.
Súlyosan bántalmazott és ütlegelt szilveszter este több Szentegyházi kiskorú gyermeket a székelyudvarhelyi román csendőrség egyik munkatársa. Szombaton, december 31-én este fél kilenc után a Szelterszi termálfürdő közelében hat fiú és egy kislány az évbúcsúztató színhelyéhez, egy közeli hétvégi házhoz igyekeztek, amikor az országúton elhaladt mellettük egy szirénázó piros színű Dacia.
A gyermekek eközben kis színes tűzijátékot lőttek fel a levegőbe. A gépkocsi visszafordult majd megállt, a két kiszálló férfi a rendőrség munkatársaként mutatkozott be. A megriadt tizenéveseket az egyik megtermett férfi rúgni és ütlegelni kezdte. Kettőjüket a motorháztetőre fektették, majd elvették tőlük értéktárgyaikat, eközben a többiek elszaladtak. Azt mondták rövidesen vissza jönnek és csak akkor adják vissza a maroktelefont, valamint a pénzt, ha a többieket is visszahívják a Szelterszi útkereszteződéshez.
A kis idő után a találkozó helyszínén megjelent gyermekeknek, nemhogy visszadták volna a törvénytelenül elvett értéktárgyaikat, hanem újra rúgni és ütlegelni kezdte egyikük a kiskorúakat, akik a közeli patakon keresztül próbáltak elmenekülni. A helyszínre érkező szülők az elkövetőket még aznap este feljelentették a helyi és a megyei rendőrségen, akik segítségével sikerült rövid időn belül elfogni a két tettest. Kiderült, hogy az ütlegelő magas férfi a székelyudvarhelyi csendőrség munkatársa, a másik egy civil volt. A megyei csendőrség vezetője másnap bocsánatot kért a szülőktől az intézmény nevében. A kivizsgálás folyamatban van.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu