Nagyváradiak tiltakoztak Kuncze Gábor szélsőségesen liberális politikus erdélyi látogatása ellen a partiumi városban. Utalva a december ötödikei szégyenletes népszavazásra, aláhúzták: nem felejtenek, s minden idegenszívű hasonló fogadtatásban részesül, ha Erdélybe látogat.
A nagyváradi RMDSZ-es képviselő, Lakatos Péter vendége volt pénteken Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kuncze találkozott a megye magyar RMDSZ-es vezetőivel és a PNL liberális román párt képviselőivel is. Meglátogatta a nagyváradi várat, valamint a holokauszt-emlékművet, ahol lerótta kegyeletét.
Este fél öttől lakossági fórumot szerveztek az Ady Endre középiskola dísztermében. Sokakban már az is megütközést keltett, hogy mit keres egy politikus az iskolában, ahová törvény szerint sem ildomos bevinni a politikát – tájékoztatott Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi elnöke.
Az esti fórumra – több tiltakozó nagyváradi polgár mellett – az EMI tagjai is demonstrációt szerveztek. A NEM feliratú plakátok mellett az SZDSZ politikáját bemutató (drogliberalizáció, az abortusz támogatása, egyházellenesség, devianciák támogatása, és a többi) szórólapot is osztogattak a fiatalok a csekély számú közönségnek. Az alig száz résztvevő többsége az iskolából bevezényelt diákokból, a leghűségesebb RMDSZ-tagokból, vezetőkből, illetve a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (az RMDSZ helyi utánpótlása) tagjaiból állt.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének tagjai és a hozzájuk csatlakozó tiltakozók fél ötkor megjelentek az iskolánál, ahová az intézmény igazgatónője nem akarta beengedni őket, mondván, tudomására jutott, mik a szándékaik, és az iskolában nem lehet politikai tevékenységet folytatni. A fiatalok feltették a kérdést: “Nekünk nem, csak az SZDSZ-nek?”, s végül mégis bejutottak.
Megérkezett Kuncze Gábor is Lakatos Péter (aki a módszerváltás óta Lakatos, addig Lâcâtuş volt) társaságában, s a tiltakozók hangos fütyülése, bekiabálása közepette elfoglalták helyeiket, majd belekezdtek a beszélgetésbe, amiből mindenki kirekesztettnek érezjette magát – mesélte az Emi nagyváradi elnöke.
Beszélgetésük alatt a tiltakozók végig felemelve tartották a NEM táblákat és rendszeres, hosszas zavaró tapsolással, dobolással tiltakoztak. Kuncze sokszor meg kellett szakítsa mondandóját, de a tapsolás ellenére is folytatták a beszélgetésüket, amiből a közönség alig hallhatott valamit. Kuncze szóba hozta a december 5-ei népszavazást is, mire a tiltakozók a náluk lévő sípokkal hatalmas hangzavart csaptak.
Az egyik tiltakozó kérdést intézett Kunczéhoz a népszavazással kapcsolatban, kiemelve, “ha nem lennének itt az RMDSZ talpnyalói, akkor senki sem hallgatná őt”. A közönség talpnyalóként jellemzett tagjai közül egy idős nagyváradi végig minősíthetetlen jelzőkkel illette a tiltakozókat, amire ők csak azzal válaszoltak, hogy “boldog ünnepeket” .
A semmitmondó, közhelyeket ismételgető előadásában Kuncze arra is válaszolt, miért akarják megreformálni az egyházi támogatást. Szinte nevetséges volt, ahogy mentegette magát, miközben Budapesten éppen abban az időben több ezres tömeg tiltakozott az egyházakat ért sérelmek miatt, az Országház előtt – emlékezett vissza a nagyváradi estre Nagy József Barna.
A fórum végén a tiltakozók hangos sípolással búcsúztak Kunczétól és vendéglátójától, akik szinte menekülve hagyták el a termet.
– Jó, ha tudják azok a csonkaországi politikusok, akik december 5-én meggyalázták a Trianonban szétszabdalt magyar haza idegen fennhatóság alatt élő részét (sajnos Magyarországon is “idegenek”, “nemzetidegenek” uralkodnak), hogy ők is ilyen fogadtatásban részesülnek, ha ide látogatnak. Nem felejtünk! Nem, nem, soha! – hangsúlyozta az EMI-s fiatalember.
HunHír.Hu