A szociálliberális kormány a határon túli szervezeteknek szánt juttatások elosztásával is egyértelműen jelzi, hogy számára az autonómiáért harcolók, a magyarság megtartásáért küzdők nem partnerek. Azokat támogatja, akik Erdélyben is a globalizáció elkötelezett hírei, akik nemzet helyett egy nagy olvasztótégelyben gondolkodnak, és akiknek valójában mindegy, hogy Székelyföld megtartja-e otthonát magyarnak. A szupermilliárdos RMDSZ-es szenátor, Verestóy lapjait a magyar kormány is segíti, hogy a hazafias gondolkodás helyett a megalkuvást, a belenyugvást és az önfeladást sulykolja a székelyekbe.
Rosszul jártak azok az erdélyi kultúrintézmények, amelyek elhitték a Szülőföld Alap illetékeseinek,hogy az idei keretből csak a nagy horderejű projekteket támogatják, és elálltak a pályázástól. Amint az alap honlapján közzétett táblázatból kiderül, a kuratórium végül a támogatási keret nagy részét is felaprózta a kisebb, helyi érdekű projektek között. Nagyobb, több millió forintos tételeket csupán az RMDSZ politikusaihoz kötődő intézmények kaptak.
A romániai magyar nyelvű média támogatására kiutalt 70 millió forint több mint tíz százalékát a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor többségi tulajdonában lévő lapoknak (Erdélyi Riport, Új Magyar Szó) juttatta az alap kulturális, szociális, egyházügyi és média kollégiuma. Az átlag felett kapott még a Frunda György érdekeltségi körébe tartozó Rádió Ga-ga és a Borbély László RMDSZ-alelnök nevéhez kötődő Bernády Alapítvány is.
(Krónika nyomán)
HunHír.Hu