A 2004. december ötödikét követő traumát igyekszik mindenki feldolgozni saját irányulása, ideológiája függvényében. A nemzeti rock képviselői, rockzenészek, népzenészek foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel a bele nem nyugvás szellemében. Egy másik zenei irányzat, a hiphop képviselői is megszólaltak, hogy kifejezzék az erdélyiek jogos fájdalmát. Noha a Rockszerda utódjától, a HunHírtől távol áll ez a stílus, mégis közzé tesszük egy marosvásárhelyi zenekar felvételét.
Az, ha én valamit nem szeretek, még nem biztos, hogy az tényleg nem jó, csupán a belém ivódott szokások, a továbbfolytatott hagyomány és a zenei gyökerek azok, amelyek meghatározzák ízlésvilágomat. Gondolom, mindenki így van ezzel a kérdéssel, de egy adott cél érdekében sokan hajlandóak arra, hogy kinyíljanak, és esetleg befogadjanak olyat is, ami nem az ő világuk. Három fiatal, két erdélyi és egy csonka országi ifjú – Maszkura, Rapszodik, Dr. Soul – a hiphop zene segítségével dolgozta fel a december 5-ei szégyenteljes népszavazás utóéletét, és ebben a zenei irányzatban is kimondta, az örökké fájó és még mindig élő valóságot: “Csakis a jót akarom, mint amikor azt ordítom veszetten, hogy vesszen Trianon!!”
Letölthető:
Dr. Soul : Hazátlan ballada Maszkos mix (.mp3)
G. Kirkovits István – HunHír.Hu