“Ez a nap, mely a románság számára nemzeti ünnep, a magyarság számára meg gyásznap, tanulságos következtetések levonásával is jár” – hangsúlyozza a sepsiszéki MPSZ elnöke, Gazda Zoltán.
Úgy véli, nem beszélnénk gyásznapról, ha a román állam betartja ígéreteit, s az új határok között igazi otthont biztosított volna a kisebbségi sorba jutott magyarságnak. Emlékeztet: 1918. december elsején Gyulafehérváron autonómiát ígértek az erdélyi magyarságnak.
Az autonómia elodázásban nem csak a nacionalistáknak és az egykori diktatúrának van szerepe, hanem az véleménye szerint az RMDSZ-nek is, aki a kampányban ígért autonómia helyett kisebbségi “korcs” törvénnyel rukkolt elő.
Gazda felhívja a figyelmet, hogy az RMDSZ számára a múlt heti Basescu által elmondott koszovói autonómia program megint egy kedvező pillanat lehetett volna arra, hogy előrukkoljon az erdélyi magyarság autonómia-igényével, de az RMDSZ végig hallgatott. Inkább továbbra is kitart “egy antidemokratikus, minimalista, megalkuvó, nemzeti érdeket eláruló kisebbségi törvénytervezet” mellett.
A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete felhívja a figyelmet a szlovákiai MKP megyei választásokon nyújtott lesújtó sikertelenségére, mely véleményük szerint az egypártrendszernek, illetve a kormányhoz simuló elvtelen politizálásnak az eredménye. Úgy vélik, hasonló eredmények születhetnek Romániában is az elkövetkező választásokon.
HunHír.Hu