A Magyar Polgári Szövetség egy tegnapi közleményben kéri az RMDSZ csúcsvezetőinek lemondását, a kisebbségi törvénytervezet visszavonását és egy másik, az autonómiáról szóló tervezet előkészítését, amelyet “a teljes magyar nemzeti közösségünk elfogad, képvisel és szükség esetén megvéd”. Az MPSZ szerint az RMDSZ vezetőinek vállalniuk kell a politikai felelősséget a nemzeti kisebbségek jogállásáró szóló törvénytervezet kudarcáért, és le kell mondaniuk.
Az MPSZ vezetősége szerint a hosszas halasztás után kidolgozott kisebbségi törvénytervezet “elbukott a Velencei Bizottság vizsgáján”, Markó Béla RMDSZ-elnök nyilatkozataival ellentétben. “Bármennyire igyekszik is Markó Béla sikeresnek beállítani a bizottságnál való szereplésüket, teljesen nyilvánvaló, hogy az kizárólag csak a szándékot minősítette kedvezően, a törvénytervezettel kapcsolatban azonban úgy döntött, hogy alaposabban meg kell még vizsgálnia azt, de már első olvasatban számos kritikát fogalmazott meg vele szemben” – áll a közleményben.
“Az RMDSZ csúcsvezetőinek felelőssége, hogy olyan kisebbségi törvénytervezetet készítettek, amely nem rendelkezik a romániai magyar társadalom többségének, történelmi egyházaink, magyar civil szervezeteink támogatásával, ezért az elutasított törvénytervezet a romániai magyar társadalom nem tudja, nem kívánja megvédeni” – olvasható a dokumentumban. Az MPSZ szerint az RMDSZ csúcsvezetőinek felelőssége, hogy a romániai magyarok autonómiájának ügyét pártpolitikai alkuk tárgyává silányították, és saját hatalmuk megerősítésének eszközeként kívánták használni.
HunHír.Hu